Hegyi mamutfenyő (XII.)

 

A fák védelembe vételének alapvetően három-négy indoka lehet: vagy az illető fa kora indokolja azt, vagy, ettől nem függetlenül, mérete, vagy különleges történelmi jelentősége. Illetve oka lehet a védelemnek az, hogy egy dendrológiai ritkaságról van szó.

A Felhő utcai hegyi mamutfenyő esetében ez utóbbi áll fenn. Míg a svábhegy védett fái közül az Eötvös úti kocsánytalan tölgyről vagy a Svájci úti bükkről joggal feltételezhetjük, hogy esetleg az eredeti természetes növénytársulat kései hírmondói, addig erről az egyedről ez bizonyosan nem mondható el. Mamutfenyők, mint nem ültetett fák, a főváros területén csak a földtörténeti újkor (harmadkor) idejéből bukkannak fel a kiscelli agyagrétegekben mint ősnövényi maradványok.

Ahogy a vonatkozó (13/1994-es számú) kerületi rendelet fogalmaz: „A fák védetté nyilvánításának célja a Budapest XII. kerület legidősebb vagy legszebb fáinak oltalma. Ezek a fák egyrészt a hajdani erdők tanúi, másrészt a régi kertkultúra bizonyítékai.” Mamutfenyőnk tehát egy hajdan volt kertkultúra hírnöke.

Igen ám, de ki ültette akkor, ha nem magától sarjadt? Ha a régi térképekhez fordulunk, rábukkanhatunk a hegynek ezen a részén egy igen régi villára. Az elsők közt épült meg az eleinte Doctorbrunnként, majd Vezérhalomként megnevezett kis magaslaton a Svábhegy (Istenhegy) oldalában. Ha arra járunk, könnyen megérthetjük miért: a csodálatos környezet igazi nyári oázis lehetett. A villa már rég állt, amikor megépült a fogaskerekű vasút a közelben.

Tulajdonosaként a Wagner család tűnik fel, a címjegyzékek alapján dr. Wagner Géza ügyvéd lehetett az építtető. Amikor 1872-ben a Svábhegyi Közbirtokosok Egylete megalakult, az elnöki tisztet Jókai Mór, a gondnokit pedig ő töltötte be. Pesten többfelé voltak ingatlanjai, a hegyre nyaranként jöhetett fel. Az egykori villáról van egy archív kép 1884-ből: csodálatos, svájci stílusú épület volt. Az épület előtt több nyurga fácska áll: az alacsony felbontás miatt csak találgathatunk, de elképzelhető, hogy egyikük éppen a mamutfenyő! Az bizonyosnak látszik, hogy dr. Wagner Géza maga ültette vagy ültethette. Valódi dendrológiai újdonság, kincs volt ez akkor (és az ma is).

Ez a faj Európában nem honos, Észak-Amerikából, Kaliforniából származik, onnan a 19. század közepén hozták be. Igazi rekorder, mind korát, mind össztömegét tekintve: a Földön élő legnagyobb testtömegű élőlények ennek a fajnak a képviselői és legöregebb ismert példány 3200 éves. A Felhő utcai példány mamutfenyő-léptékkel mérve tehát még nagyon fiatal, alig 150 éves lehet. De már így is ezt tartják Budapest egyik legmagasabb fájának, hiszen nagyjából 20-25 méteres. A mamutfenyők szerte az országban arborétumok, főúri és polgári kertek díszei voltak. Budapesten csak néhány példány van belőlük, a város közelében, Budakeszi határában két nagy egyede van.

Wagner villájához óriási kert tartozott, nyugatról az Istenhegyi út, keletről a Gyöngyvirág út határolta. Később Wagner sógorával, Bellatini Braun Jenővel együtt kérvényezte és támogatta a Felhő út mai nyomvonalának kiépítését, abból a célból is, hogy az óriási telket fel tudják osztani. Utóbb, már a II. világháború után a villa környékét (sőt, magát a villaépületet is!) több telekre osztották, így alakult, hogy a valójában a Felhő utca 3-as szám alatti ház előtt álló fa mégis a 17-es szám alatt van számon tartva: ez egy kis nyeles telekként nyúlik be a ház nyugati frontjához az utca alsóbb szakaszáról.

A Diana út és a Felhő út közti kis utca 1929 kapott nevet: azóta Cédrus utcának hívják. Talán éppen a szomszédos mamutfenyő miatt, igaz, az nem cédrus, hanem a ciprusfélék nagy családjához tartozik. Az utcáról csak csúcsos lombja látszik, mivel magánterületen áll csak a tulajdonosok engedélyével látogatható.

Szerző: Viczián Zsófia