Bükkfa a hegyen (XII.)

 

A XII. kerület védett fái közt tartják nyilván azt a hatalmas bükköt, amely Svájci út 2. szám alatt található régi svábhegyi villa mellett áll. Az utca lépcsős, alsó szakaszán, a Széchenyi- emlék út fölött áll a terebélyes fa, amelyet palánkkerítés takar. Legjobban a lépcső tetejéről látszik, de teljesen onnan sem – mivel magánterületen nő, a tulajdonosok engedélyével látogatható.

Az idős bükkfa feltehetően a régmúlt idők budai erdőségeinek egyik utolsó hírmondója. Bár a bükkösök jellemzően magasabb, 5-600 méteres tengerszint felett szoktak nőni, a hűvösebb, csapadékosabb területeket kedvelik. De a hegyvidéknek itt sajátos mikroklímája van: itt, a Svábhegyen van – vagy inkább csak volt – nagyobb természetes állományuk. A János-hegy Budakeszi felé eső oldalán, melynek egy része alig bolygatott „őserdő”, több igen idős bükk egyedre lehet bukkanni. Bár a bükköt nem a leghosszabb életű fajok közé tartozik, de két-háromszáz évet így is megélhetnek, és tekintélyes méretűre nőnek: a legnagyobbak Magyarországon a 6 méter körüli törzskörméretet is elérik. Budapesten ekkora példányok nincsenek, de 4, sőt, 5 méternél is nagyobb körméretű bükköket találhatunk azért ezen a hegyoldalon. A legidősebb példányokat hozzávetőlegesen 250 évesnek is tartják: ez történelmi léptékkel is jelentős időtáv.

A Svájci úti fa bizonyosan a kerületrész egyik legidősebb bükkfája. Vajon ültette valaki? Vagy valóban a régi erdőségek utolsó tanúja? A házra, amelyet mellette találunk, 1889 novemberében kért Flesch Ignác, aki egyébként tőzsdei ügynök volt, építési engedélyt. Az istenhegyi telken emelendő földszintes nyaraló és majoroslakás terveit Plany Ferenc készítette, a következő évben pedig a pince is elkészült. (Netán borkészítést is terveztek?) Építkezés folyt ekkor a környéken is: a fogaskerekűt hosszabbították meg a Sváb-hegy állomástól az új végállomásig, a Széchenyi-hegyig. Fleschék talán már a fogassal szállították az építőanyagot is a nyaralóhoz. Megélénkült a társasági élet is, Eötvös egykori nyaralójából kialakított vendéglőben nyaranta katonazenekar játszott.

A Svájci út elnevezése is a fogaskerekűhöz kötődik: a Budapesti utcanevek katalógusa szerint eredetileg a vasút tervező mérnökéről, a svájci Cathry Szaléz Ferenc mérnökről nevezték el az 1870-es években, és csak később, 1886-tól hívták így, svájcinak. Persze akkor még cz-vel írva.

A Karthauzi út felett új vashíd készült: a korabeli fotón látszik, hogy a mai Svájci út felé erdős terület van. A Herkules című lap újságírója boldogan konstatálta: „Rövid pihenés után elhagyjuk az Eötvös-villát és a Széchenyi-hegy lejtőjén haladunk előre. Egy ideig, mialatt mezők és rétek között vezet utunk, ki vagyunk téve a nap hevének. Csakhamar azonban az erdő zöldje mosolyog felénk.”

Joggal feltételezhetjük tehát, hogy a ház melletti bükk korábban csírázott ki, nem az építés után ültették. De nagy fa azért nem lehetett, kora nagyjából 150 évesre tehető. Szépen végignézte a Sváb-hegy fejlődését. A villa tulajdonosa, Flesch Ignác csak néhány évig élvezhette a friss hegyi levegőt, 1895-ben meghalt. A szép nyaraló utóbb Greiner Manó fakereskedő tulajdonába került. Utódai nem jól gazdálkodtak, így a házat 1938-ban elárverezték. Ekkor, a hivatalos hirdetmény szerint a telken már 2 ház állt, udvar és kert tartozott hozzájuk.

És minden bizonnyal a bükk is, amely még ma is megvan. Magassága 25 méter körül lehet, törzse és lombkoronája egészséges, száradások, sérülések nem találhatók rajta. 1994 óta áll védelem alatt.

Bükk Svájci út

Bükk Svájci út

Szerző: Viczián Zsófia