Hírek, kiemelt

Önkéntesek Budapest természeti értékeiért – a Celanese Magyarország Kft.-vel dolgoztunk

A FŐKERT Nonprofit Zrt.-n belül több éves hagyományra tekint vissza az önkéntesség támogatása és a különféle cégek, egyetemi évfolyamok, baráti társaságok fogadása, akik tenni szeretnének a főváros zöldterületeinek jobb minőségéért, a zöldfelületek gyakorlati védelméért.

Ennek keretében második éve fogadjuk a Celanese önkéntes csapatait, akik mindig nagy lelkesedéssel vetik bele magukat még  a legnehezebb feladatokba is. A Celanese Magyarország Kft.-n belül nagy figyelmet fordítanak az önkéntességre, mely egyaránt szolgálja a munkatársi közösség összekovácsolását és a jó ügyekért történő kiállást.

Idén a II. kerületben található Szépvölgyi út végén dolgoztunk közösen 2020. szeptember 16-án és 18-án, ahol a FŐKERT természetvédelmi csoportjának munkatársai mellett összesen 60 fő önkéntes segédkezett. A fő feladat a Fővárosi kezelésű erdőterület megtisztítsa volt a szeméttől, amelyből sajnos ezen a területen bőven akad.

Ez annak ellenére is igaz, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. Budapest Főváros Önkormányzatával együtt a terület a hosszú távú megőrzése érdekében 2018-ban bekapcsolódott az URBforDAN elnevezésű nemzetközi projektbe. Ennek célja a városi erdők hosszú távú, fenntartható kezelése, vagyis az, hogy hogyan lehet összehangolni az erdők gazdasági, társadalmi, és kulturális szerepét, ugyanakkor biztosítani, hogy a természetes biológiai sokféleségük megőrzésre kerüljön, amellett, hogy hozzájáruljanak a városok fenntartható fejlődéséhez. A nemzetközi projektben összesen 7 európai nagyváros vesz részt.

A pályázati időszak során korábban már több alkalommal is sor került nagytakarításra az erdőterületen belül, melynek köszönhetően több, mint 50 m3 illegálisan kihelyezett hulladéktól sikerült megszabadítani a 16 hektáros élőhelyet. Mindezek ellenére a mostani kétnapos akció során újabb 25 m3 hulladék került ki a fák közül, melynek elszállításáról a FŐKERT Nonprofit Zrt. gondoskodott.

Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket a Celanese csapatának és kitartásának, hogy az olykor nehéz terepviszonyok ellenére sem adták fel a küzdelmet és ennyi szeméttől szabadították meg Budapest egyik legszebb és legértékesebb erdőrészletét.

A két társaság tovább folytatja a munkálatokat, legközelebb Újpesten tervezünk közös nagytakarításokat.

Fotó: Soós Tamás – FŐKERT Nonprofit Zrt.

 

Megosztás

Tulajdonos