Május 20. a Méhek Világnapja, mi is adhatna jobb apropót, mint hogy hírt adjunk a 2021-ben elindított Vadvirágos Budapest program folytatásáról. Habár mint arra korábban is felhívtuk a figyelmet, az igazán látványos eredményekre akár 2-3 évet is várni kell, már az első év is igazán kellemes meglepetésekkel szolgált. A program szakmai monitoringjáért felelős Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Ökológiai Kutatóközpontjának szakemberei a kaszált területeken nem jellemző őshonos fajok megjelenéséről, a növény- és beporzó fajok számának intenzív növekedéséről, munkatársaink pedig olyan különleges védett növények felbukkanásáról számolhattak be, mint a 250.000 forint eszmei értékű méhbangó (Ophrys apifera), a budai imola (Centaurea scabiosa subsp. sadleriana) vagy a ligeti csillagvirág (syn.: Duna-völgyi csillagvirág) (Scilla vindobonensis).
2022-ben a Vadvirágos Budapest program keretében 38 rovarbarát zöldfelületet jelölünk ki, összesen közel 30 hektár területen, amely a FŐKERT által kezelt 6 millió négyzetméter fővárosi kaszált gyepnek továbbra is csak 4,5%-át érinti. A tavalyi év tapasztalatai, széleskörű konzultációk, valamint a témával kapcsolatban érkezett lakossági visszajelzések, észrevételek alapján módosítottuk a kijelölt területeket. A vártnál rosszabbul teljesítő vagy a parkhasználati szokásokkal nehezebben összhangba hozható helyszíneket elhagytuk, ugyanakkor pár ígéretes területet bevontunk a programba. Az egyes helyszínek kijelölésnél a használati szempontból kevéssé frekventált, félreesőbb parkterületeket, emberek által nem vagy kevésbé járt rézsűket, útközöket, növénnyel beültetett elválasztósávokat kerestek a FŐKERT szakemberei. Ahol szükségesnek láttuk, megváltoztattunk a kaszálási rendet, de olyan új megoldásokat is alkalmazunk, mint például a jobban működő területekről a begyűjtött kaszálék átvitele a támogatásra szoruló területekre.
A Vadvirágos Budapest első évének eredményeiről és az idei helyszínekről további részletes és érdekes információk találhatók a zold.budapest.hu oldalon, ahol az érdeklődők hasznos tanácsokat kaphatnak saját, kerti méhlegelőjük gondozásához is.
- Méhbangó (Ophys apifera)
- Budai imola (Centaurea scabiosa subsp. sadleriana)
- Terjőke kígyószisz (Echium vulgare)
- Orvosi atracél (Anchusa officinalis)
- Közönséges bakszakáll (Tragopogon orientalis)
- Vadrezeda (Reseda lutea)
- Tarka koronafürt (Securigera varia)
- Szarvaskerep (Lotus corniculatus)
- Közönséges cickafark (Achillea millefolium)