Budapest közterületeinek díszérésére a FŐKERT egynyári- és évelő növényeket ültet. Az egynyári növények tavasztól őszig maradnak a földben, míg az évelő virágok hosszú éveken keresztül díszítenek és fajgazdag ökoszisztémát hoznak létre maguk körül. Az egynyári virágágyások évről-évre történő megjelenítése a háttérben nagy szakmai összefogással, a különböző szakemberek széles körű együttműködésével tud sikeresen megvalósulni. A FŐKERT […]
Egynyári virágok ültetése
Egynyári virágok ültetése
Május elejétől folyamatosan végezzük az egynyári virágok kiültetését Budapest parkjaiba. Az egyik leglátványosabb munkálataink egyike, amikor Budapest zöld területei virágba borulnak. Hamarosan több helyszínről is közlünk képeket és arról is olvashatnak majd, hogy a tervező asztaltól hogyan jutunk el a kész ágyásokig.
Heti munkálatok – virágöntözés
Heti munkálatok – virágöntözés
A heti munkálatainkban fő szerepet játszott az öntözés. A fák mellett a virágoknak is szükségük van vízre, ebben a csapadékban szegény időszakban. A locsolást és a gondos odafigyelést a gyönyörű színekben pompázó virágaikkal köszönik meg.
FŐKERT 42. Egynyári Virágbemutató
FŐKERT 42. Egynyári Virágbemutató
42. Egynyári Virágbemutató Immár 42. alkalommal kerül megrendezésre a FŐKERT Nonprofit Zrt. hagyományos szakmai rendezvénye, az Egynyári Virágbemutató, amelynek idei tematikája a kulturális örökség európai évéhez kapcsolódik. A rendezvény 2018. július 19-én (csütörtökön) 16 órakor kezdődik a Gellérthegyen.
Virágágytervező pályázat
Virágágytervező pályázat
Hagyj nyomot! Tervezz virágágyat! Virágágytervező pályázat 2016 Arany János Emlékév Szereted a szép virágokat? Szeretnéd megmutatni a kreativitásod? Szereted merészen összepárosítani a színeket, formákat? Te kitalálod, mi megvalósítjuk! Tervezd meg Te, hogy nézzen ki Budapest egyik virágágya 2017-ben! Pályázati felhívás Több éves hagyomány, hogy minden évben egy kiemelt fontosságú esemény, kulturális program, vagy épp […]
40. Egynyári Virágbemutató
40. Egynyári Virágbemutató
A FŐKERT Nonprofit Zrt immár 40. alkalommal szervezte meg a díszkertész szakma egyik legrangosabb rendezvényét, az Egynyári Virágbemutatót és ezen jubileumi esemény helyszíne stílusosan a gellérthegyi Jubileumi park volt. Az eseményt Németh László Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztályának főosztályvezető-helyettese nyitotta meg. A szakmai köszöntőt Hegedűs Gábor, a FŐKERT Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese tartotta, majd előadásokat […]
40. Egynyári Virágbemutató
40. Egynyári Virágbemutató
Brazil virágkavalkád a Fővárosban Idén immár 40. alkalommal kerül megrendezésre a FŐKERT Nonprofit Zrt. jóvoltából az Egynyári Virágbemutató, amelynek tematikája a nyári olimpiai játékokhoz, és annak helyszínéhez igazodik stílusával, ami nem más, mint a brazíliai Rio de Janeiro. Az ünnepélyes rendezvény 2016. július 28-án 14 órakor kezdődik a Gellért-hegyen.
Megkezdődött az egynyári virágágyak kiültetése
Megkezdődött az egynyári virágágyak kiültetése
Társaságunk a napokban megkezdte a főváros kiemelten kezelt zöldfelületein az egynyári virágágyak kiültetését. Termesztőtelepünkön év eleje óta zajlik az egynyári virágok termesztése, idén mintegy 210 különféle fajta szerepel a választékban. A saját termesztésben előállított egynyári palánták ütemezetten kerülnek előkészítésre és kiszállításra. Az idei évben több mint 260 ezer virág kerül parkjainkba!
39. Egynyári Bemutató
39. Egynyári Bemutató
Dr. Bagdy Gábor Főpolgármester-helyettes úr nyitotta meg az idén immár 39. alkalommal megrendezett Egynyári Virágbemutatónkat. A július 23-án megtartott rendezvény helyszíne idén a Gellérthegyi Jubileumi Park volt, ahol a szakmai beszédek után, vezetett sétán, valamint kellemes, nyár esti pikniknek vehettek részt a látogatók. A városszerte elhelyezkedő, összesen 11 500 m2-nyi virágágyakba idén több mint 250 […]
Több mint negyedmillió egynyári növény kerül idén a parkokba
Több mint negyedmillió egynyári növény kerül idén a parkokba
Több mint negyedmillió egynyári növény kerül idén a parkokba Az árvácskák, tulipánok és nárciszok elvirágzása után sem maradhatnak üresen Budapest virágágyai, ezért munkatársaink városszerte megkezdték a több mint 260 000 darab változatos színű és formájú egynyári növény kiültetését. A virágágyak kiültetését minden évben komoly felkészülési időszak előzi meg, melynek hátterében a tervezéstől a termesztésen át […]