GALLYAZáS Archive HOME > GALLYAZáS

  A Bajcsy-Zsilinszky úton két helyszínen is bővítjük a fahelyeket, zöldítjük az utcát. A Dessewffy utca és a Nyugati tér közti szakaszon két-két fa között feltörjük a burkolatot, közéjük pedig évelőket telepítünk. Eközben az érintett fák ápolását is elvégezzük, a gallyazási munkálatok miatt egy-egy útszakasz lezárására lehet számítani. Az évelőágyak kialakítását és a fák ápolását […]

Jelentős faápolási munkálatok kezdődnek a XI. kerületben a Feneketlen-tavi park, a Goldmann György tér és a Móricz Zsigmond körtér területén. A gallyazások, visszavágások főleg az utak szélét, a járdákat, a futókört és egyéb frekventált parkrészek fáit érinti. Azokra a fákra, melyek a teljes kiszáradás, illetve balesetmegelőzés miatt kivágás vár, tájékoztató táblákat helyezünk majd el. Az […]

Tisztelt Budapesti Lakosság!   Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Vérmező parkban faápolási munkálatok végzünk a 39-41. hét folyamán. A parkon belüli fitnesz tér és a focipálya körül található 4 db nyárfát balesetveszély elhárítása miatt ifjítjuk (visszavágjuk), mivel a csúcsszáradások, bekorhadások, illetve a focipálya fölé benyúló ágak balesetet okozhatnak. A fitnesz tér környezetében van még 10 db […]

Tisztelt Budapesti Lakosság! Szeptember 3-át követően komplex faápolási munkálatok kezdődnek a III. kerület Nánási út és Királyok útja teljes szakaszán. Ezeken az útszakaszokon eltávolítjuk a járdára, útra, épületekre és vezetékekre belógó, valamint a kockázatot jelentő, balesetveszélyes ágakat. Továbbá elvégezzük a fák egészséges növekedéséhez szükséges metszéseket és eltávolítjuk a kiszáradt, leromlott egészségi állapotú fákat. A kivágással […]

Tisztelt Budapesti Lakosság! A mai naptól megkezdődnek a faápolási munkálatok a II. kerület Hűvösvölgyi út teljes szakaszán, II. kerület Hidegkúti úton Budapest közigazgatási határáig és a VI. kerület Podmaniczky út teljes szakaszán. Ezeken az útszakaszokon eltávolítjuk a járdára, útra, épületekre és vezetékekre belógó, valamint a kockázatot jelentő, balesetveszélyes ágakat. Továbbá elvégezzük a fák egészséges növekedéséhez […]

Kollégáink az elmúlt héten a szokásos heti rendszerességű teendőik mellett, kiemelt feladatként kezelték a viharos széllel járó front következtében leszakadó gallyak összegyűjtését, és elszállítását. Korábban beszámoltunk arról is, hogy a FŐKERT munkatársai megkezdték a tél végi lemosó permetezést közparkjainkban és fasorainkon, az előzetes tervek szerint ezen tevékenységüket március közepén fejezik be. A viharos széllel járó […]

Társaságunk kezelésébe Főváros szerte közel 250 ezer fa tartozik. Jelenlegi kapacitásainkkal évente mintegy 22-24 ezer fán tudunk beavatkozásokat elvégezni. Vannak olyan egészségi állapotú, vagy frekventált területen lévő egyedek, amelyeken akár évente végzünk faápolási munkálatokat, azonban akadnak olyan fák is amelyek csak 20-25 évente kerülnek sorra. Ezen okból kifolyólag gyakran a lakosság számára valóban drasztikusnak tűnő […]

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az M3 metróvonal pótlóbuszainak nyomvonalán, a metró felújításának fővállalkozója megbízásából, a FŐKERT Nonprofit Zrt. szakfelügyeletével gallyazási munkákat végeznek. A munka első szakasza a Nagyvárad tér és Kispest közötti vonalon zajlik. Kérjük szíves türelmüket és megértésüket!