TAVASZ Archive HOME > TAVASZ

A tavaszt egyre türelmetlenebbül vártuk, hiszen márciusban nyílnak a tavaszi tőzikék enyhén illatos, kis fehér harang alakú virágaikkal, a fürtös gyöngyikék, a hóvirágok és üde zöld ruhát ölt magára a táj. Városszerte éled a természet, rügyet bontanak a fák és a bokrok, kidugják fejüket a hagymás növények. Egyre többet süt a nap és a kikelet […]

Társaságunk vezetése a hirtelen beköszöntött meleg, a tartósan jó időjárás és az ezzel járó intenzív parkhasználatok miatt, a korábbi évek gyakorlatától eltérően előbbre hozta a kiemelt takarítások kezdési időpontját, így a nagy parkokban -köztük a Margitszigeten is- már ezen hét végétől elrendelte a takarító csoportunknál az emelt szintű munkavégzést.  

Társaságunk fenntartása alatt álló városrészek több pontján több tízezer hagymás virággal igyekszik élénkíteni az utcaképet. A hagymák ősszel kerülnek a virágágyásokba, így tavasszal úgynevezett többszintes virágágyakat kapunk, melyek dekorációs értéke a lehető legnagyobb. Jelentős mennyiségben ültetünk nárciszokat, de  tulipánokat és jácintot is használunk. Április elejétől érdemes folyamatosan nyomon kísérni a hagymás növények előbukkanását, hiszen nekik köszönhetően hétről […]