VADVIRÁGOS BUDAPEST PROGRAM

EGYÉB SZAKMAI TEVÉKENYSÉG

Álmos nyári délután. A rét zöldjét megtörő tarka virágok. Megfontoltan döngicsélő dongók, lebbenő, színes lepkék. Mindez egy nagyvárosban. Lehetséges?

A Fővárosi Önkormányzat és a FŐKERT közös célja, hogy Budapest területén növekedjenek a növény- és állatvilág természetes élőhelyei. Parkfenntartási gyakorlatunkban a természetkímélő, természetközeli zöldfelület-gazdálkodás több elemét már bevezettük, ilyenek az avar őszi helyben történő tárolása, a rovarhotelek és a madárodúk telepítése, lakossági komposztálási mintaprojektek indítása. Idén tavasszal egy új programmal lépünk tovább az ökológikusabb fenntartás felé: extenzív gyepgazdálkodási programot vezetünk be, melynek keretében több mint 28 hektár területen alakítunk ki rovarbarát zöldfelületeket a fővárosi parkokban és zöldsávokban.

Város vs. biodiverzitás

Általánosságban elmondható, hogy egy nagyváros adottságai nem kedveznek a biológiai sokféleségnek. Kevés a zöldfelület, s jellemzően az is több, kisebb, egymástól távol eső, intenzíven kezelt, kevés növényfajból álló, homogén terület. A beépítettség, a hősziget hatás, a fényszennyezettség, a sok tükröződő vagy üveg felület mind-mind olyan tényező, amelyhez csak kevés állatfaj tud alkalmazkodni, ráadásul a városokban előforduló fajok száma a külterületektől a belváros felé is drasztikusan csökken.

Segítségre szoruló rovarok

Az elmúlt évmilliók alatt a növényfajok sokasága választotta stratégiaként a rovarbeporzást, és ehhez speciális megoldásokat, szerveket fejlesztettek – a folyamat lassú volt, de sikeres. A beporzó rovarok számának változása, gyors csökkenése ezért közvetlenül hat a növények mennyiségére, köztük a legtöbb, általunk fogyasztott gyümölcs és zöldség mennyiségére is. E fontos szerep mellett a rovarok sok állatfajnak jelentenek táplálékforrást, így fogyatkozásuk más fajok egyedszámára is hatással van. A Földön jelenleg élő rovarfajok közel felének csökken az egyedszáma, harmaduk már veszélyeztetett kategóriába sorolt, kihalásuk üteme többszöröse az emlős-, madár-vagy hüllőfajoké. Európában csaknem 2000 rovarfaj látja el a beporzást, ezek túlnyomó része méh- és darázsfaj, de találunk köztük legyeket, bogarakat, lepkéket is, tehát a közkedvelt „méhlegelő” kifejezésben szereplő állatnév messze nem csak a házi méhet jelenti. Einstennek tulajdonítják azt a riasztó kijelentést, mely szerint a méhek eltűnése után az emberiségnek mindössze 4 éve maradna. Kétségtelen, hogy nem kell mindenkinek szeretnie a rovarvilág képviselőit, de az ökoszisztémákban,és így a túlélésünkben játszott alapvető szerepük tagadhatatlan, és elismerésre méltó.

„Jólfésült” gyepek helyett vadvirágos rét

A városi zöldfelületek kezelésének ökologikus átgondolásával, újratervezésével sokat tehetünk a biológiai sokféleség megóvása érdekében, illetve jó eséllyel visszacsábíthatunk különböző fajokat a városi környezetbe. A megoldás valójában nem is túl bonyolult: a gyepfelületek intenzív, évenként szokásos 5-7 alkalommal történő teljes lekaszálása helyett a parkokban olyan foltokat jelölünk ki, ahol 1-3 kaszálást megtartva a vadvirágoknak van ideje kifejlődni, virágozni, magot érlelni, terjedni. A vadvirágok és a kevésbé bolygatott zöldfelületek élő- és táplálkozó helyet biztosítanak a rovarvilág számára, melyek egyúttal az énekesmadarak számára jelentenek táplálékot. A magasabbra engedett gyepek több harmatot, vizet kötnek meg, ezáltal pozitívan hatnak a talajvízháztartásra, az ilyen felületek kevésbé száradnak ki aszályos időszakban.

Ez az úgynevezett extenzív kezelés, különösen a kezdeti időszakban, nem jár tetszetős eredménnyel; az okokat nem ismerve a városi közösség a „nemtörődömség”, „elhanyagolás” vagy akár az „igénytelenség” vádjával is illetheti a parkfenntartókat. Egy igazán szép képet mutató, tarka virágos, diverz élővilágú rét kialakulása lassú, több éves folyamat, ezért a programba bevont területek nem feltétlenül lesznek „látványosak” az idei évben (vagy akár jövőre), hiszen az eddig ott folytatott sorozatos kaszálás hatásait maguk mögött kell hagyják.

A 2021-ben induló „Vadvirágos Budapest” program első évére kísérleti fázisként tekintünk. Bízunk benne, hogy lényegesen gyarapszik majd a extenzíven kezelt területeken megfigyelhető fajok száma, illetve abban is, hogy kedvező fogadtatásra talál a budapestiek körében is.

Hol lesznek a méhlegelők?

A helyszínválasztás során olyan, parkhasználati szempontból kevéssé frekventált helyeket igyekeztünk választani, ahol a kaszálás hiányában felnövő (sokaknak talán „gazosnak” tűnő) terület a parki látványt, az ott kikapcsolódni vágyókat nem zavarja, és a „méhlegelőre” csábítandó beporzó fajokat sem zavarja az emberi tevékenység. A városi réteket tájékoztató táblákkal is ellátjuk, hogy a parkhasználókat informáljuk: nem zöldfelület fenntartási hiányosságról, hanem tudatos ökologikus zöldfelület-gazdálkodásról van szó.

A programba vont területek a kezdeti időszakban a parkok részeiként továbbra is használhatóak lesznek, de kérjük, hogy amikorra a növényzet magasabbra (20-40 cm-re) nő, a taposási károkozás megelőzése, a terület zavarásának mérséklése érdekében ne járják össze területet, átközlekedésre a kaszálással kialakított ösvényeket használják, és ami a legfontosabb, ne tépjék le a virágokat! A méhek és más beporzók hálásak lesznek a terített asztalért –így jövőre még több virág teremhet. A virágos gyepfelületek elhelyezkedését és méretét az idei kísérleti év tapasztalati alapján a jövő év folyamán pontosítjuk.

IDE kattintva letölthető, hogy  a 2021-ben mely területeken folyik a vadvirágos rétek kialakítása.

Rovarbarát rétek és kutyák

A kutyatulajdonosoktól azt kérjük, hogy segítsék munkánkat és ne engedjék, hogy kedvencük a vadvirágos réteken kaparással, vizeléssel károsítsa a növényzetet. Itt szeretnénk felhívni a kutyasétáltatók figyelmét arra is, hogy a kialakuló réteken toklászos füvek is megjelenhetnek, ezért is hasznos lehet e részek elkerülése.

Mi a helyzet az allergiásokkal?

A vadvirágos rétek létesítésének helyszínéül jó állapotú gyepfelületeket jelölünk ki, ahol nincs tere az invazív, allergén gyomoknak a megtelepedésre. Mivel célunk, hogy a vadvirágos réteken több virág jelenjen meg, ez elkerülhetetlenül növeli a virágzás alatti pollen mennyiségét. Ezek a növények azonban a természetes növénytársulások, a terület eredeti, őshonos vegetációjának fajai (amelyekhez szervezetünk is hozzászokott), így a növényállomány idővel a kaszálórétek növénytársulásaihoz válik hasonlóvá. A virágos gyepen a vadvirágok időben és térben is elszórtan jelennek meg, ezáltal a terület pollenszennyezése az intenzív egynyári vagy évelő virágágyak töredéke lesz.

Mindenki, mindenhol segíthet

Ha szimpatikusnak találja a programot és segítené a beporzókat, két módon is megteheti: vadvirágok, nektárdús növények ültetésével és rovarhotel telepítésével. Kereskedelmi forgalomban számos, változatos összetételű vadvirág magkeverék kapható, melyeket a kert egy ritkábban használt részén elvetve szemet gyönyörködtető, színes méhlegelő rétet hozhatunk létre, de egy minirétet („méh-bisztrót”) egy balkonládában, akár a belvárosban vagy egy lakótelepen is létrehozhatunk. A rovarhotelek olyan mesterséges tárgyak, melyek a magányos darázs- és méhfajok talajba, korhadt fákba vagy partfalakba fúrt járatait imitálják. Nádszálakból, lyukacsos téglákból, bambuszrudakból vagy kifúrt farönkökből ügyes kezű rovarbarátok akár barkácsolhatnak is, de ha erre nincs lehetőség, több helyen készen is vásárolhatóak ezek a természetvédelmi berendezések.

TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK

ÍME NÉHÁNY TERÜLET AMI A FŐKERT ALÁ TARTOZIK ÉS KIMAGASLÓ FIGYELMET SZENTELÜNK NEKI.
Természetvédelmi területek

Tétényi-fennsík

  • XXII. kerület
  • FŐKERT Nonprofit Zrt.
  • Természetvédelmi területek
Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Tétényi-fennsík A terület kiterjedése: 135,7 hektár Védetté...
Természetvédelmi területek

Merzse Mocsár

  • XVII. kerület
  • FŐKERT Nonprofit Zrt.
  • Természetvédelmi területek
Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Merzse-mocsár A terület kiterjedése: 49,5 hektár Védetté...
Természetvédelmi területek

Naplás-tó és környéke

  • XVI. kerület
  • FŐKERT Nonprofit Zrt.
  • Természetvédelmi területek
Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Naplás-tó és környéke A terület kiterjedése: 165,7...
Természetvédelmi területek

Turjános

  • XV. kerület
  • FŐKERT Nonprofit Zrt.
  • Természetvédelmi területek
Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Turjános A terület kiterjedése: 10,9 hektár          Védetté...
Természetvédelmi területek

Hangya utcai feketefenyő

  • XII. kerület
  • FŐKERT Nonprofit Zrt.
  • Természetvédelmi területek
Helyi jelentőségű védett természeti emlék neve: Hangya utcai feketefenyő Védetté nyilvánítás éve: 1994...
Természetvédelmi területek

Svájci úti bükk

  • XII. kerület
  • FŐKERT Nonprofit Zrt.
  • Természetvédelmi területek
Helyi jelentőségű védett természeti emlék neve: Svájci úti bükk Az emlékhez tartozó ingatlan...