Hét helyszínen, köztük a már átadott csepeli Tejút utcai parkban, újbudai Függetlenségi parkban és a 2020. június 15-én felavatásra kerülő óbudai Hajógyári szigeten újulnak meg a főváros zöldfelületei, illetve játszóterei, amelyek többek között sport és rekreációs funkciókkal bővülnek. A fejlesztések célja, hogy a fővárosiak generációtól függetlenül megújult környezetben és minél aktívabban tölthessék el szabadidejüket. A tervezést és a kivitelezést a FŐKERT Nonprofit Zrt. végezte a „Budapest 2019 – Európa Sport fővárosa” program keretében.
A Hajógyári szigeten egykoron kerített, burkolt sportpályák (2 salakos és egy aszfalt burkolatú) helyezkedtek el, azonban kihasználatlansága miatt a terület állapota leromlottá vált.
2019. tavaszán részletes fafelmérés készült, amely alapján megállapításra került, hogy a faállomány leromlott állapotú volt, így kiírásra kerültek a szükséges faápolási és egészségügyi fakivágási intézkedések. A cserje állomány nem volt jelentős, az elvadult, erősen elöregedett állomány lecserélésre került. A terület megközelítése két irányból történik, egyrészt az aszfaltburkolatú úttest felől, a buszmegállókhoz érkezve, másrészt a csúszdás játszótér felől, a kavicsburkolatú sétányhoz kapcsolódva. A bejárati útvonalak mentén burkolt pihenőhelyek alakítottunk ki, utcabútorokkal – padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók -, valamint ivókúttal és illemhellyel. A terület meglévő szerkezetére alapuló burkolt kereszt tengelyre felfűzött sportterek rendszere akár tovább fejleszthető későbbi beruházásokkal.
A területen az egykori sportfunkció újraépítése volt a cél, beágyazva a parki környezetbe, minél több korosztályt és igényszintet megszólítva. A parkterület aktív rekreációs lehetőségét bővítve egy gumiburkolatos sportpálya, 2 gyepes röplabdapálya, ping-pong asztal, fitnesz tér, valamint burkolt és gyepes pihenőterek kerültek kialakításra, mindezt egy többszintes növényállománnyal ellátott pihenőparki környezetben.