Idős feketefenyők – Pinus nigra

Botanikai leírás: 20–35 m-re megnövő, fiatalon széles kúp alakú, később ellaposodó (ernyős) koronájú fa. Az idősebb fák hamar elvesztik alsó ágaikat. Kérge a fiatal fákon még sima, később nagyon mélyen barázdált, feketésszürke színű. Többnyire már a fiatalabb ágak is kormosan feketék (névadó jellegzetesség!). Ágai örvszerűen állnak. Fiatal hajtásai sárgászöldek vagy sárgásbarnák, kopaszok, az idősebbek szürkésbarnák. Világosbarna, gyantás rügyei kihegyezett tojás alakúak, 10–25 mm hosszúak. Sötétzöld, csúcsán sárgás levelei 8–16 cm-esek, kemény, szúrós hegyűek és finoman fűrészes szélűek. Egy csomóban 2 tűlevél van, melyek 4–8 évig élnek, és a törpehajtással együtt hullanak le. A porzós virágok hengeresek, sárgák, a tobozvirágzatok piros színűek, egyedül állnak. A második évben érő, szabályos kúp alakú, 5–8 cm hosszú, fénylő sárgás-barna tobozai 2–4-esével ülnek az ágakon.

A faj érdekességei: A szennyezett levegőt, a városi klímát valamennyi fenyőnk közül a legjobban bírja.

Fája: Sárga, gyantás, nagyon lágy, nehezen hasítható.

Felhasználása: A bútorkészítésben, épületfának és cellulóz gyártására is használják, de nagy gyantatartalma és a nehezen feltisztuló törzs ággöcsös szerkezete miatt jóval kevésbé értékes faanyag, mint az erdeifenyő. Víz alatti tartóssága különösen kedvező (500–600 év). Mivel tűit nem hullatja, keresett karácsonyfa.

A bemutatott fák

Helyzetük: Fenyves tábla, a főúti sétány mellett, valamint a Hortenziás tábla északi része (Kis-fenyves).

Megjegyzés: A bemutatott fák II. világháborúban kivágott társait hídépítés céljára használták fel. E fenyőket a Manci híd neve után, „Manci fenyők”-ként is említik.

 

Dendrológiai értékük, történetük: E bemutatott fák a főváros legidősebb feketefenyői közé tartoznak!

1890-ben Hanusz István a sziget fenyőiről így írt: „…A kastélyt elhagyva a háttérben dombos-völgyes tájon a pompás uj fenyves látható, mely 16 hold kiterjedésü, elől pedig az öreg fenyők sötétlenek szakadatlan sorban, csaknem a sziget alsó végéig”.⁶

Az első fenyőtelepítések még József nádor nevéhez fűződnek. 1808-ban a nádori nyaraló parkosítása idején a környékre nagyobb számú ültetés történt. Ezt követően, rövid idővel a sziget több pontjára is kerültek fenyőfák, mint pl. a domonkos romok környékére a híres vörösfenyők, melyeket 1884-ben már magasra nyúlt fákként említettek meg.

Az 1880-as évektől Magyar György főkertész követte a fenyőkor divatját. Az angol tájkerti részeket a korábban telepített lombosfa-ültetvények folytatásában, fenyő-csoportokkal gazdagította. E díszfenyő-csoportok azonban nem érezték olyan jól magukat a szigeten, mint a nádor korában ültetett lombos fái, amelyek szépsége minden tekintetben sikeresen kibontakozhatott.

Egyes feltevések szerint, az itt bemutatott, történetileg nevezetes fákat még az 1800-as évek elején telepítették. Azonban, ha figyelembe vesszük e fák mai körülbelüli életkorát, feltételezhetjük, hogy egy későbbi ültetések során, 1870 körül, Magyar György idejében kerültek a nádori nyaralótól déli irányban elhelyezkedő parkrészbe.

Miután a II. világháborúban a Margit híd elpusztult (1944. november 4-én), a fent említett fenyveseket négy darab kivételével, 1945 márciusában kivágták az ideiglenes cölöphíd építéséhez. Ez a cölöpös fahíd volt egyébként a Manci híd elődje, de a legtöbb beszámoló már ezt a hidat is Manci hídnak nevezte. Ez a híd oldotta meg a Margitszigettel való kapcsolatot a Sziget, ma Radnóti Miklós utca és a Lukács fürdő között. Bercsek Pétertől a sziget egykori főkertészétől tudjuk, hogy a munkálatoknak a park 36 feketefenyője esett áldozatúl. A hidat 1946. január 11-én a jégzajlás súlyosan megrongálta, ezért azt szerkezeti okok miatt ősszel elbontották.

Az elbontott híd helyére épült Mistéth Endre tervei alapján a 4 méter széles gyalogos pontonhíd, amit 1946 májusában adtak át a fővárosnak. Ezt az ideiglenes hajóhidat, korabeli népszerű nevén „Manci”-t a néphumor nevezte el így, a Margit név becézése alapján. A hídon 8 és 16 óra között lehetett közlekedni és az áthaladóknak igazolniuk kellett személyazonosságukat. A Manci híd 1948 augusztusáig, a Margit híd forgalomba való visszahelyezéséig maradt üzemben.

1946 áprilisában így ír a híd építéséről a Szabadság-című napilap: „Készül a margitszigeti pontonhíd. A Margitszigeten átvezető új pontonhíd munkálatai folyamatban vannak. Külön készül a budai és külön a pesti szakasz. A vastartó készítését öt vasgyár végzi. A szükséges faanyagot a Vörös Hadsereg által épített volt cölöphíd anyagából majdnem teljesen fedezni lehet. Csak a kocsiút burkolatára van szükség újonnan beszerzendő 100 köbméter ötven milliméter vastagságú tölgyfa-pallóra.” ^y

Az előzőkből kiderül, hogy a kivágott szigeti fenyves faanyagát mindkét ideiglenes híd építéséhez hasznosították. A hídhoz felhasznált, kivágott fák hagyományőrző pótlására 1950 körül került sor. A háborút túlélő méretes példányok mellett az újratelepített állomány ma már ismét összefüggő foltot alkot. Ezeket a napjainkban kb. 73 éves fenyőket a ferences romok és a piros pados sétány között találhatjuk meg.

A háborúban számos fa pusztult el és sérült meg a szigeten, köztük több nevezetes fa is súlyos károkat szenvedett. Emellett abban az időben sok élő, sértetlen fát is kivágtak, így jelentős mennyiségű faanyagot tudtak kitermelni a parkból. A híd építéséhez és más célokra összesen mintegy 60 vagon fát vittek ki a parkból.

Koruk: Történetük alapján koruk ma legalább 153 évre tehető, így egyben a park legidősebb fenyőfái – 2020’.

Állapotuk: mint a sziget közel 600 darab feketefenyőjéé, a bemutatott nevezetes fenyők állapota is lassú leromlásban van. Általában véve gyökérnyakuk, törzsük sérült. Törzsük magasan felkopaszodott. Korona-alapjuk sérült. Koronájuk ritkás, torz habitusú.

A különálló példány a legvastagabb törzsű, legmagasabb és egyben a többihez viszonyítva a legjobb állapotú példány. Törzse mintegy 60-70 cm-rel nagyobb törzskörméretű, mint a bemutatott három másik társa. Ez valószínűleg nem a termőhelyi adottságok miatt van így, hanem ezt a fát korábban ültethették el, mint társait, amelyek ettől a fától északi irányban, kb. 170-180 méterre helyezkednek el, egymás közelében.

Díszértékük: Látványos példányok, különösen méretük szembetűnő és törzsük szépsége emelkedik ki. Azonban a magasan felkopaszodott fenyők egyenként nem igazán dekoratívak.

 

Fenyők a szigeten, további egyedek:

Míg az erdei fenyőből (Pinus sylvestris) alig található néhány fa (2011-ben 15 darab) a parkban, addig a feketefenyő a Margitsziget leggyakoribb fenyőféléje. Egyedszámuk azonban rohamosan csökken. Az egyes fák alulról felkopaszodnak és lassan, több év alatt kiszáradnak. Az állomány egészségi állapota tehát nem jó.

A Margitsziget teljes területén az 1980-as évek végén kb. 800 db példányuk élt. Ezek közül mindössze 50 db számított idős fának és mintegy 500 db középkorúnak. Számuk 2020-ban kb. 500 db-ra tehető.

Csoportos előfordulásuk: A park déli részen: Pesti (Margit híd – Casino között) és a budai Dunaparton (Atlétikai Centrum mellett); középső részen: Póló, Margitszigeti Kisállatkert mellett, a Pirospados út mindkét sarkán és a Szent Mihály kápolna közelében; északi részen: ’Bringóvár’ fenyves (már csak néhány), Sziklakert, Árpád-hídi tábla.

 

Forrás: Kevély László – FŐKERT Nonprofit Zrt.: A Margitsziget nevezetes fái 2020

Források:

⁶ Hanusz István: A budapesti Margitsziget fái. Kertészeti Lapok. 1890. 5. 11. 283.

^y Szabadság, 1946. április-június (2. évfolyam, 75-144. szám)1946-04-16 / 86. szám    URL: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szabadsag1945_1946_04-06/?query=Margitsziget%20c%C3%B6l%C3%B6ph%C3%ADd%20fa&pg=53&layout=s

Fótok:

(1) Kevély László