Idén is folytatjuk a 2021-ben indított Vadvirágos Budapest programunkat! Felhasználjuk az eddigi tapasztalatokat, lesznek területcserék, valamint új helyszíneket is bevonunk a programba. Ráadásul nagy örömünkre idén a Fővárosi Csatornázási Művek is csatlakozik néhány patakmenti területtel! 2023-ban már 44 helyszínen, összesen 30,4 hektáron lesznek olyan gyepek, amelyeken csak ritkábban, évente 1-2-szer kaszálunk – ezek a […]

Több mint 600 fasori és parkfával bővítettük a faállományunkat. Rengeteg helyszínen találkozhattatok idén zöld ruhás munkatársainkkal, akik a kisebb, néhány darabszámos ültetések mellett nagyobb volumenű fatelepítéseket is végeztek. Ilyen volt például a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton, ahol Budapest fennállásának 150. évfordulójára kereken 150 db oszlopos szil (Ulmus ’Columella’) került az üres fahelyekre. […]

  2023. június 30-ig a III. kerületi Bécsi úton elvégezzük a balesetveszélyes fák kivágását, hogy biztonságos környezetet biztosítsunk az arra közlekedők számára. A kivágott fákat egy éven belül pótoljuk. A favizsgálati eredményeket tartalmazó adatlapok az alábbi linkeken letölthetők: Favizsgálati jegyzőkönyv I. Favizsgálati jegyzőkönyv II.  A favizsgálatot szakembereink a Magyar Faápolók Egyesülete által kidolgozott részletesebb, a […]

  2023. június 15-ig a III. kerületi 11-es Főúton és a Római parton elvégezzük a balesetveszélyes fák kivágását, hogy biztonságos környezetet biztosítsunk az arra közlekedők számára. A kivágott fákat egy éven belül pótoljuk. A favizsgálati eredményeket tartalmazó adatlapok innen letölthetők. A favizsgálatot szakembereink a Magyar Faápolók Egyesülete által kidolgozott részletesebb, a Radó Dezső munkáját továbbfejlesztő módszerrel […]

  2023. június 15-ig a XV. kerületi Kolozsvári utcában, a XVI. kerületi Veres Péter úton,  XVII. Pesti úton és a XVIII. kerületi Üllői úton elvégezzük a balesetveszélyes fák kivágását, hogy biztonságos környezetet biztosítsunk az arra közlekedők számára. A kivágott fákat egy éven belül pótoljuk. A favizsgálati eredményeket tartalmazó adatlapok innen letölthetők. A favizsgálatot szakembereink a Magyar Faápolók […]

  2023. június 16-ig a Margitszigeten elvégezzük a balesetveszélyes fák kivágását, hogy biztonságos környezetet biztosítsunk az arra közlekedők számára. A kivágott fákat egy éven belül pótoljuk. A favizsgálati eredményeket tartalmazó adatlapok innen letölthetők. A favizsgálatot szakembereink a Magyar Faápolók Egyesülete által kidolgozott részletesebb, a Radó Dezső munkáját továbbfejlesztő módszerrel végzik. A fakivágásokat megelőzően zoológiai vizsgálatokat végzünk. FŐKERT

  2023. június 15-ig a XIX. kerületi Ady Endre úton elvégezzük a balesetveszélyes fák kivágását, hogy biztonságos környezetet biztosítsunk az arra közlekedők számára. A kivágott fákat egy éven belül pótoljuk. A favizsgálati eredményeket tartalmazó adatlapok az alábbi linkeken letölthetők: Favizsgálati jegyzőkönyv_I_1 Favizsgálati jegyzőkönyv_I_2 Favizsgálati jegyzőkönyv_I_3 Favizsgálati jegyzőkönyv_I_4 Favizsgálati jegyzőkönyv_I_5 Favizsgálati jegyzőkönyv_II_1 Favizsgálati jegyzőkönyv_II_2 A favizsgálatot szakembereink […]

  2023. május 12-ig az VIII. kerületi II. János Pál pápa téren és a IX. kerületi Boráros téren elvégezzük a balesetveszélyes fák kivágását, hogy biztonságos környezetet biztosítsunk az arra közlekedők számára. A kivágott fákat egy éven belül pótoljuk. A favizsgálati eredményeket tartalmazó adatlapok innen letölthetők. A favizsgálatot szakembereink a Magyar Faápolók Egyesülete által kidolgozott részletesebb, a Radó […]

  2023. május 12-ig az I. kerületi Vérmező parkban, Dózsa György téren elvégezzük a balesetveszélyes fák kivágását, hogy biztonságos környezetet biztosítsunk az arra közlekedők számára. A kivágott fákat egy éven belül pótoljuk. A favizsgálati eredményeket tartalmazó adatlapok innen letölthetők. A favizsgálatot szakembereink a Magyar Faápolók Egyesülete által kidolgozott részletesebb, a Radó Dezső munkáját továbbfejlesztő módszerrel végzik. A […]

  2023. május 31-ig a Margitszigeten elvégezzük a balesetveszélyes fák kivágását, hogy biztonságos környezetet biztosítsunk az arra közlekedők számára. A kivágott fákat egy éven belül pótoljuk. A favizsgálati eredményeket tartalmazó adatlapok innen letölthetők. A favizsgálatot szakembereink a Magyar Faápolók Egyesülete által kidolgozott részletesebb, a Radó Dezső munkáját továbbfejlesztő módszerrel végzik. A fakivágásokat megelőzően zoológiai vizsgálatokat végzünk. FŐKERT